|
|||
|
Manapság egyre inkább pezseg az iszlám világ. Irakban, Afganisztánban aktív harcok folynak, ezeket már megszokhattuk, megismerhettük a híradásokból. Szudán déli, főleg animisták lakta és lényegében csak gyarmati időkből összenőtt terület igyekszik kiválni az államból, valamint elég hírhedt a Darfúri konfliktus is. Illetve Szudán neve mostanság a magyar médiában az elrabolt, majd kiszabadult/kiszabadított Papp István ENSZ polgári alkalmazottról szóló hírek kapcsán is képbe került. Ezek nagyjából tiszta sorok, tudjuk az okát, nagyjából az erőket is ismerjük, ki kivel, hogyan és így tovább. Azonban mostanság a Nyugat igen csak vakarja a fejét, hogy mi is folyik az iszlám világ nyugodtabb nyugati felén. Lépten-nyomon, kisebb-nagyobb tüntetések, felkelések kezdődnek. Már már azt is gondolhatná a 'rossz hiszemű', hogy valaki, vagy valakik állnak a háttérben és érdekük, hogy az egyre terjedő, gazdaságilag és katonailag is erősödő iszlám államokat megbolygassák, ezzel lassítva ezen folyamatokat. De hagyjuk most el az összeesküvés elméleteket, mert így sem állunk még túl erős alapokon, hogy meg is értsük, hogy mi folyik, ki kivel van, világiak-e vagy iszlamisták-e... Most nem cél, hogy meghatározzuk az erőket. Talán nem is lehet, maximum személyek szintjére lebontva.
Imádkozó tüntetők egy egyiptomi téren (AFP) Az egész -legalábbis a felszínen- ott kezdődött, hogy Tunéziában elegük lett az éhezésből, az anyagi különbségekből, és végső soron a világi diktatúrából. Habár természetesen megjelentek az eddig elnyomott, betiltott és üldözött iszlamisták is az ellenzék soraiban,hazatért Rasid Gannúsi is. És akkor most jön a tálib szerű, fundamentalista és vakbuzgó iszlám diktatúra? Nem. Vagyis így persze nem lehet soha kijelenteni, mert a forradalmi káosznak sok olyan haszonélvezője is lehet, akiket az ember papírforma szerint nem várna. (Persze azért sem feltételezek egy zárt, fundamentalista fordulatot, mert az ország bevételeinek jelentős része származik a nyugati turistákból.) De mi is ez az iszlám ellenzék, a már más oldalakon emlegetett Muzulmán Testvériség? A Muzulmán Testvériséget 1928-ban alapította az Egyiptomi Iszlamijában (Szuez csatorna mellett fekvő település) egy akkor 22 éves tanár, Hasan al- Banna. A jelmondatuk: "Allah a célunk. A Próféta a vezetőnk. A Korán a törvényünk. A dzsihád az utunk. Allah útján való előrehaladásunk a mi legnagyobb reményünk." -Persze valószínűleg többen felkapták a fejüket, ahhha, dzsihád... innen fúj a szél. De nem, vagyis részben. Mert alapvetően egy békés mozgalomként indult és megfogadták Mohamed próféta tanítását, aki azt mondta, hogy két féle dzsihád van. A kis dzsihád a hitetlenek ellen való harc, a nagy dzsihád pedig az önnön hitetlenségünk ellen vívott küzdelem. És al-Banna is a következőt tanította és cselekedte. Nem az volt a célja, hogy a 'pogányokat' megtérítse, hanem a már iszlám embereket, akik abban az időben egyre jobban kezdtek elfordulni a hittől újra az iszlám felé fordítsa, tanítással, közösségi és szociális programok szervezésével. Persze ahogy nőtt a szervezet megjelentek benne a fanatikusabb, szélsőségesebb emberek is, így egy Kutb nevű ideológus is, akikhez köthető a modern kori dzsihád eszméje, és egyik fő ideológusa, és hivatkozási pontja a terroristáknak. De sem Tunéziában, sem a mostanság forrongó Egyiptomban a mérsékelt irányzat a mérvadó.
Egyiptomi tüntetésen a hadsereg is megjelent, de nem alkalmaznak erőszakot (AFP) Tunéziában viszonylag későn, csak az 1980-as években jelent meg a Muzulmán Testvérek. A szervezet nem fundamentalista, hanem elfogad minden olyan demokratikus megoldást, amely nem korlátozza tevékenységét. Egyszer tudtak indulni választásokon, még 1989-ben, de akkor sem mint szervezet, csak mint egyéni indulók, akkor az egyéni jelöltek 10-17%-ot kaptak. Azóta nem tudjuk pontosan, hogy mekkora a valós támogatottsága. Rasid Gannúsi bejelentette, hogy a többi ellenzéki csoporttal lefektették az alapelveket, amely a szólás és egyesülési szabadságot, valamint a nők jogait szavatolja. Egyiptomban is felmerül a Testvériség neve és szerepe a tüntetések kapcsán. Egyiptomban is, a tunéziaihoz hasonlóan főleg mérsékeltebb erőkből áll a Muzulmán Testvérek, és általában az iszlamista ellenzék. Persze még nem tudni, hogy mennyire iszlamista jellegű, vagy mennyire világi a mostani események. Kinek ez, kinek az állna érdekében, az biztos, hogy az évente 2 millió fővel növekvő, Afrika kapujának tekinthető Egyiptomnak, ahol minden ötödik ember a turizmusból és a legfontosabb a békés, de szükséges reformok.
Címkék: terrorizmus, USA
Krisztus katonái? I. rész Móz II. 23:27: „Az én rettentésemet bocsátom el előtted, és minden népet megrettentek…” Ami a magyarban a rettentés kifejezéssel fordítottak, azt az angol nyelvű Bibliában a „terror” szóval. („I will send my terror before you, and I will destroy all the people whom you encounter; I will make all your enemies turn their backs to you. „) Az Egyesült Államokban az 1980-as években indult abortusz-ellenes mozgalom élére különböző felekezeti hátterű keresztyén lelkészek álltak. Az egyik ilyen vezető személyisége a mozgalomnak Michael Bray, aki 1984-től kezdve néhány eszmetársával, több abortusszal foglalkozó egészségügyi intézményt és liberális irodákat támadott meg. 1985-ben tartóztatták le és ítélték 46 hónapos szabadságvesztésre. 1989-ben szabadult, és bár a továbbiakban terrorcselekményekben nem vett részt, továbbra is aktív tagja maradt az abortusz-ellenes mozgalomnak.
Bray Közép-nyugati, lutheránus családból származik, apja haditengerészeti tiszt volt. Ő maga mindig „aktív”, jó atléta, de az érettségi után nem megy egyetemre. Ahogy ő fogalmazott: „tékozló” életet élt. Barátnője anyja irányítja a világszerte ismert evangélista, Billy Graham felé, akinek a hatására megtér és Coloradoban egy baptista szemináriumban teológiai tanulmányokat folytat, majd szülővárosába Bowie-ba visszatérve segédlelkész lesz egy lutheránus gyülekezetben. Az amerikai lutheránus egyház egységesülése után egy olyan helyi gyülekezet élére áll, amely a Biblia betű szerinti ihletettségének a híve. 1984-ben 15 család Bray vezetésével kiválik a nemzeti egyházból és csatlakozik a Szabad Lutheránus Gyülekezetek Szövetséghez. Mire ’89-ben kiszabadul a börtönből, alig marad híve. A közszereplés tölti ki minden idejét. Létrehozza Michael Colvin-nal közösen a Defensive Action elnevezésű országos hálózattá bővülő abortuszellenes mozgalmat. Erkölcsi példaképei Dietrich Bonhoffer és Reinhold Niebuhr. Mindeketten New Yorkban az Union Theological Seminaryban tanítottak. Bonhoffer Hitler hatalomrajutásakor hazamegy Németországba, ott csatlakozik egy Hitler meggyilkolását tervező összeesküvéshez, amit lelepleznék és ezért Bonhoffert koncentrációs táborba zárják, majd röviddel a háború befejezése előtt felakasztják. Niebur az őskereszténységig visszavezethető „igazságos háború” –elméletet szociális küzdelmekre alkalmazza. Véleménye szerint a kereszténység kötelessége szociális igazságot teremteni. Augustinusnak az eredendő bűnnel kapcsolatos felfogásából kiindulva kifejti, hogy az igaz erő néha ki kell irtsa az igazságtalanságot, és elnyomja a gonoszt. Ezek a kisléptékű stratégiai erőszakcselekmények megelőzik az erőszak eszkalációját. Amenyiben szükséges az erőszak ilyen mértékű alkalmazása az olyan, mint a sebészkés, fájdalmat okoz, de elengedhetetlen. Etikai igazolást Niebuhr elméletéből merít, amihez Bonhoeffer keresztyén áldozathozatalának modellje társul. Bray az amerikai szekularizált államot a nemzetiszocialista Németország államgépezetéhez hasonlította. Nem vette figyelembe, hogy példaképei az állam és az egyház szétválasztásának hívei voltak. Meggyőződése szerint egy gazdasági összeomlás, vagy szociális káosz esetén lelepleződne a kormányzat démonikus jellege, és a népben lenne annyi „erő és lelkesedés, hogy fegyvert ragadjon”. A küzdelem eredménye egy új, inkább a bibliai lelkületre és törvényre alapuló erkölcsi rend lenne, mintsem egy világi, társadalmi szerződés. Maga Bray egy teokratikus államot szeretett volna látni, ahol az állam és az egyház nem válik külön, illetve az állam működése az egyházból gyökerezik és azzal szorosan összefonódik. Történelemszemléletüket posztmillenistának nevezték, mivel úgy gondolták, hogy Krisztus újra eljövetelét egy ezer évek keresztény uralom fogja megelőzni. Tehát a keresztényeknek kötelességük harcolni ezért az uralomért, hogy újra eljöjjön Jézus. Úgy vélte Bray, hogy eszméiben nincs semmi új, hanem csak vissza kel térni a felvilágosodás előtti állapotokhoz, amikor –szerinte- a Biblia volt a nyugati politikai rendszer alappillére. Bray barátja és szóvivője Paul Hill lelkész, aki lelőtt egy abortusz-párti nőgyógyászt, John Brittont és annak önkéntes testőrét, James Barrettet 1994. július 29-én. Véleményük szerint ők semmi mást nem tettek, csak megvédték a magatehetetlen magzatokat attól, hogy meggyilkolják őket. Paul Hill 1954-ben született Floridában. Csendes gyerek volt a középiskolában. 17 évesen drogproblémái voltak. 1973-tól vallásos lett. Nem sokkal ezután katonai iskolába küldik. Hill református teológiai szemináriumot végzett. Lelkészként tevékenykedett, azonban az egyház 1993-ban kiközösítette. Utána, mint Isten Hadseregének szóvivője jelent meg különféle médiában. 1994 december 6-án a floridai bíróság injekció általi halálbüntetésre ítélte. 2003. szeptember 3.-án hajtották végre az ítéletet. Források: dr. Molnár János Terrorizmus és hit Ferwagner-Komár-Szélinger: Terrorista szervezetek lexikona http://hu.wikipedia.org/wiki/Billy_Graham http://en.wikipedia.org/wiki/Michael_Bray Független Kacsin Szervezet
A terület soha nem tartozott Burmai fennhatóság alá, még az angol gyarmati időkben is attól külön igazgatták. A II. világháború után Kína elfoglalta a területet , de az 1960-as határmegegyezés során nem tartott igényt rá, ezután került Burmához. Azonban azt nem mondhatjuk, hogy Burmai fennhatóság alá, mert területén a központi állam csak igen korlátozottan tudja akaratát érvényesíteni, főleg a nagyvárosokban és a fő közlekedési utak mentén. A Független Kacsin Szervezet több mint 5000 reguláris katonát tart ellenőrzése alatt. A fegyveres drogkereskedőkkel a kormány 1993-ban ugyan fegyverszüneti megegyezést kötött, azonban a drogkereskedők mégis megőrizték fegyvereiket. Olyan területekre is benyomultak, amelyeket a Mong Tai Hadsereg elhagyott.
A Független Kacsin Szervezetet 1961. február 5.-én hozták létre. A szervezet a burmai kormánnyal fegyverszüneti megegyezést kötött. Az ellenőrzése alatt álló területeken közszolgálati intézményeket (többek között: rendőrség, tűzoltóság, oktatási rendszer, bevándorlási hivatal) üzemeltet, adókat szed. A szervezet központja a határ menti, körülbelül 7500 lakosú Lazia, ide 2005-ben tették át a székhelyüket, előző központjuk Pajauban volt található.
A Független Kacsin Szervezet katonai szárnya a Kacsin Független Hadsereg. 4 Egység a tartományban állomásozik, egy egység az Észak-Shan államban, továbbá egy mobil egységgel rendelkezik. A hadsereg a polgári szervezettel egy időben alakult, célja a Kacsin (Jingpo) állam és nép szuverenitása. 1994-ig harcban állt a burmai központi hatalommal, ’94-ben azonban tűzszünetet kötöttek. Annak ellenére, hogy a szervezet nem kommunista Kína támogatását mégis elnyerte (mivel a Burma-Kína közötti viszony nem volt mindig felhőtlen). Azonban az 1980-as évek végén Kína beszüntette a támogatást. A létszáma ingadozó 4-5000 fő között mozgott általában, a 80-as években körülbelül 8000 főre becsülték, 2009-ben azonban már 15000-25000 férfi és nő volt a tagja. A szervezet részt vesz az ópium termesztésében és exportálásában is. A szervezet ellenőrzése alatt tartja az ópium termesztést és exportálást. Napjainkra a Kacsin állam de facto önállósággal rendelkezik. forrás: - Terrorista szervezetek lexikon, Ferwagner-Komár-Szélinger - Kachin's Anti-Government Forces - Wikipedia [eng] Kachin Independence Organization - Wikipedia [hun]
Címkék: Oroszország, terrorizmus
Az ingusföldi támadó vasárnap a karabulaki rendőrkapitányságra akart bejutni, de az épület bejáratánál működésbe hozta a testére erősített bombát. A robbanás egy rendőrökkel teli autó mellett történt, négy rendőrt kórházba szállítottak, de csak ketten élték túl a támadást. A moszkvai metró múlt hétfői merénylőjében felismerte lányát Raszul Magomedov dagesztáni tanár, a moszkvai lapokban megjelent információt hivatalos helyről még nem erősítették meg. Magomedov szerint az egyik merénylő a lánya volt, a 28 éves Marjam Saripova, aki maga is tanárnőként dolgozott. A másik merénylőt már korábban sikerült azonosítani, a Kulturi metórállomáson az 1992-es szüetésű Dzsanet Abdurahmanova hozta működésbe a testére erősített pokolgépet. A negyven halálos áldozatot követelő hétfői merényletet az orosz biztonsági szolgálatok korábbi jelentése szerint a Fekete Özvegyek követték el. forrás: bombahír.hu
Címkék: Kolumbia, Latin Amerika
13 év után szabadult a FARC egyik túsza
Moncayo tizedes volt a FARC második legrégebben fogva tartott túsza. Egy másik katona, Libio José Martinez, akit szintén 1997. december 21-en fogtak el, továbbra is a gerillák fogságában van, 20 másik katonával és rendőrrel együtt, akiket szintén 12 évnél hosszabb ideje tartanak fogva. A gerillák közölték: Mocayo az utolsó túsz, akit ellenszolgáltatás nélkül elengednek. forrás: MTI
Címkék: Európa, Franciaország, Korzika, terrorizmus
Korzika őskorát lényegében a Torreán és Megalitikus civilizációk határozták meg, amelyek maradványai a sziget minden részén fellelhetők (különösen Istria és Sartenais térségében); a sziget Kr. e. a 8. évezredben kezdett el benépesülni, Korzika ezt követő történelme hozzá hasonlóan erőteljes és változatos képet mutat. Néhány fontos dátum 1794: Pascal Paoli visszatérése a száműzetésből és a Korzikai - Angol királyság megalapítása.
Nemzeti örökség, Kultúra és Tradíció Kallisté, azaz legszebb az ókori görögök elnevezése szerint. Ma főként az Ile de Beauté (Szépség szigete) néven emlegetik. Egy ezerarcú sziget, mely dúskál a fényekben, az ízekben és az illatokban... Vallás - Nagypénteki körmenetekEgészen sajátos hangulatúak a nagypénteki körmenetek Korzikán és a Nagypéntektől Húsvét hétfőig tartó, ún. "Semaine Sainte". A csukja alatt megbúvó vezeklők személyazonosságát legtöbb esetben csak a helyi pap tudná azonosítani. Lábukon nehéz vasláncokkal, a kereszt terhe alatt vonulnak végig a körmeneten.
Korzika a 18. században került francia fenhatóság alá. A 19. században már létrejött egy olyan mozgalom, amely a III. Francia Köztársaság asszimilációs politikája ellen emelte fel a szavát. Ez a mozgalom akkoriban még leginkább kulturális eszközökkel harcolt és különböző sajtóorgánumok körül csoportosultak képvielői. ez még nem volt egy szervezett társaság, inkább csak a közös érdekek kötötték össze az egyéneket. A két világháború között a mozgalom immár szervezettebb, radikálisabb formában alakult újjá. Létrejött a Korzikai Akciópárt (Parti Corse d'Action, PCA). A párt nyíltan autonomista álláspontra helyezkedett. Vezetőjük Petru Rocca let. A PCA 1927-ben Korzikai Autonómia Pártjává (Parti Corse Autonomista) alakult át. A mozgalom fellépett a helyi parlamenti képviselők "klánszellemével" szemben és először vetette fel a sziget franciák általi elhagyását. Olaszországgal jó viszonyt ápolt, mely Korzika olaszságát egyik propaganda pontjává tette, azt hangoztatták, hogy Korzika Olaszország szerves része. Az olasz államon kívül kapcsolatot tartott fenn Németországgal, illetve a Breton Nemzeti Párttal. 1939-ben betiltották. Az 1960-as években jelent meg ismét a regionális vita. Ekkor számtalan kisebb-nagyobb csoport jött létre a korzikai érdekek megvédéséért. 1963-ban hozta létre Párizsban Charles Santoni a Korzikai Unió-a Jövő (Union Corse - I' Avenir) nevű szervezetét. Politikai bealítottsága a mozgalomnak baloldali volt, tagsága és szimpatizánsai főleg az értelmiségiek és az egyetemi hallgatók alkották. Szintén '63-ban hívták össze Cortéba a Korzikai Diákok Nemzeti Egységének első kongresszusát. A kongresszus a bonapartistáktól a kommunistákig minden korzikai ifjúsági csoportot összefogott és helyi programot állított össze. 1964-ben Max Siméoni és Paul-Marc Seta megalapították a Korzikai Érdekek Tanulmányozásának és Megvédelmezésének Bizottságát (Comité d'Etude et de Défense de Ineréts de la Corse, CEDIC). Céljuk az volt, hogy elérjék egy olyan pénzügyi státusz elfogadását, amely pótolja Korzika szigetjellegéből adódó hátrányokat. 1966-ben a Korzikai Unio és a CEDIC egyesült Korzikai Regionális Front (Fronte Régionaliste Corse, FRC) néven, szocialista ideológiával. A két szervezet annyira eltért egymástól ideológiailag, hogy nem tudtak sikeresen együttműködni, így a CEDIC önállósága megmaradt és Max Siméoni (a CEDIC alapítója) 1967-ben Cateraggióban körülbelül ezer ember részvételével létrehozta a Korzikai Regionális Akció (Action Régionaliste Corse, ARC) nevű szervezetét. 1962-ben befejeződött az algériai függetlenségi háború. Algériában sok francia lakott, őket „feketelábúaknak” nevezték. Legtöbben elhagyták Algériát és Franciaorzágba költöztek. Közüllük mintegy 17500-an Korzikára. Ez azért is volt jelentős esemény, mert ez a szám az akkori korzikai lakosságnak több mint 10%-a volt. Fogadtatásuk inkább kedvezőnek volt nevezhető, ugyanis négy bevándorló közül egy korzikai nevet viselt, minden ötödik pedig Korzikán született. Egy idő után mégis ellentéteket szült a „feketelábúak” érkezése, ugyanis az érkezők nagy földterületeket vásároltak, vagy béreltek a keleti síkságokon, amit állami kölcsönök tettek lehetővé. Ez számos helybeliben félelmet keltett, hogy elvesztheti identitását. 1965-ben 13 merényletet követtek el a mezőgazdasági kölcsönöket kiutaló állami hivatal épületei ellen. 1968-ban a merényletek száma már elérte a 35-öt. Egy új szervezet, a Felszabadítás Bizottsága (Comité de Liberation) 2500 kg robbanóanyagot és 1900 db detonátort rabolt el. Még ugyan ebben az évben megjelent a Szabad Korzika (Corse Libre) nevű szervezet. Az 1970-es években az ARC és az FRC megállapodott abban, hogy „korzikai” Korzikát hoznak létre és követelik az autonómiát. Az FRC Korzikai Néppárttá (Perti de Peuple Corse, PPC) alakult át. 1973-ban egy francia cég által elkövetett környezett szennyezés okozott nagy felháborodást, majd 1974-ben a Korzikai Pascal Paoli-ról2 elnevezni kívánt egyetem követelése váltott ki nagy feszültséget. Ez a két év tekinthető egyfajta fordulópontnak, ettől kezdve a merényletek száma drasztikusan megnőtt.
1973-ban jelent meg a sziget déli részén a Földműves Korzikai Felszabadítási Front (Front Paysan Corse de Libertaion, PCL), amely fegyveres harcot hírdetett, követelte: a telepesek kiűzését a keleti síkságokról, a francia tisztviselők korzikaiakra való felcserélését, az általános iskolákban a korzikai nyelv kötelező oktatását. Az FPCL 1974 januárjában 9 plasztikbombát robbantott, aminek következtében a francia kormány feloszlatta a szervezettet. 1974-ben megalakult a Korzikai Szocialista Párt (Parti Corse pour le Socialisme, PCS) a PPC-ből. A jól szervezett pártnak Liberta néven saját lapja is volt. . Nyíltan a függetlenséget követelte. 1974-ben egy földön tartózkodó repülőgép felrobbantásával hívta fel létezésére a figyelmet a Ghustizia Paolina (GP) nevű titkos szervezet.1973-ban 40, 1974-ben 111, 1975-ben 226 bombamerényletet követtek a szigeten. A merényletek száma a kontinensen is nőtt. A szervezetek közötti is ellentétek voltak, például az ARC-ot kispolgároknak nevezték a titkos szervezetek. 1975-ben tartotta második kongresszusát az ARC, amely ekkor már az Akció a Korzikai 1976-ban a GP felszólította a harcosait, hogy függesszék fel a fegyveres harcot, az FPCL pedig áprilisban belső ellentétek miatt feloszlott. A két szervezet ezt követően egyesült, s létrejött a Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front (Front de Liberation Nationale de la Corse, FLNC). Az FLNC első fegyveres akciójára 1976. május 4-ről –re virradó éjjel került sor. 22 merényletet követtek el egyszerre. Másnap titkos sajtótájékoztatást adtak. Innentől a korzikai titkos szervezetek közül az FLNC lett a vezető szervezet. A szervezetre hatással volt a az algériai FLN. Sok ponton hasonlóság fedezhető fel a két szervezet között. Ilyen hasonlóság, hogy mindkét szervezet egy iparai hatalom ellen lép fel egy kis titkos szervezet (és ez az ipari hatalom is egy volt, a francia állam). Másik hasonlóság, hogy mindketten ugyan azon csoport ellen léptek fel, ez a csoport a „feketelábúak” voltak, akik közül sokan tagjai voltak a Titkos Hadsereg Szervezetének (Organistanion de l’Armée Secréte, OAS) Az FLNC a szigetet két régióra osztotta fel, a régiókat pedig 8-8 szektorra. Mindegyik élén saját felelős állt. A felelősöket a Consigliu (Tanács) fogta össze, amely felett a Giunta dolgozta ki a javaslatokat, és hozta meg a döntéseket. Ez a struktúra 1986-ig állt fenn, , ezután legfelül a Consigliu áll, amely a katonai-politikai összehangolást végzi, létszáma 14 fő. Ez alatt Négy (katonai, pénzügyi, politikai, propaganda), 6-8 fős Scagnu (Bizottság) következik,. A bizottság feladata a döntés-előkészítés a Consigliu számára, illetve a maguk területén a végrehajtás. Ezen szervek alatt 7 regionális vezetőség működik, ezek 2-2 tagot delegálnak a Consigliuba. A regionális vezetőség további szektorokra osztja saját területét, ezeknek a szektoroknak is saját felelősei vannak a különböző területeken (propaganda, katonai) és általában a kéttagú akciócsoportoknak is ők adnak közvetlen utasításokat. A támadásokat a legfeljebb 100 főt számláló első kör hajtja végre, amelyeket a körülbelül 200 tagú második kör segít. A harmadik körbe a szimpatizánsok tartoznak, akiknek a létszáma körülbelül 1000 főt számlálhat. Az FLNC igyekszik főleg a fiatalság köreiből toborozni tagjait. A szervezetnek saját lapja is van, amelynek a címe U Ribellu. Az FLNC „forradalmi adót” szed, a 80-as években többször előfordult, hogy aki megtagadta befizetését, azt megölték. A tagok kézifegyvereket lopnak, s más bűncselekmények (bankrablás, hamis pénzzel való visszaélés) egészítik ki jövedelmüket. Előfordul, hogy legális üzletekbe fektetik a pénzüket Franciaország területén, ezzel a nem törvényes úton szerzett pénzeket „tisztára mossák”. Az FLNC célja kettős: nemzeti felszabadító harc és társadalmi felszabadítás (szocializmus). Ideológiájukra nagy mértékben hat a marxizmus-leninizmus eszméje. Legfontosabb célpontjaik a francia jelenlét szimbólumai, illetve francia üzleti érdekeltségek, légi bázisok, kormányépületek. Akcióik során arra törekednek, hogy minél kevesebb sebesült és minél nagyobb anyagi kár keletkezzen. Az FLNC más szeparatista mozgalmakkal is ápol kapcsolatokat. 1987-ben Lyonban konferenciát tartott a felszabadító mozgalmakról, amelyen részt vett a Franciaországhoz tartozó Guadeloupe, Kanaky és Comore szigetek felszabadító bizottsága is. Minden évben megbeszélést tartanak a felszabadító mozgalmak számára, ahol rendszeres résztvevő a Sin Fein, Herri Batasuna, továbbá örmény és kurd felszabadító mozgalmak. Az FLNC rendszeresen szolidaritást vállal az ETA-val és az IRA-val. A 80-as években létrehozta politikai pártját, hogy a társadalomban jobban tudja érvényesíteni céljait, a párt neve: Unita Nazionalistá. az 1986-os helyi választásokon 3 mandátumot sikerült szereznie. Az FLNC a márt mellett hozzá kötődő szakszervezeteket is alapított. (Hasonlóan a maffiához.) Az FLNC 1976 és ’89 között körülbelül 3212 merényletet vállalt magára (az összesen 6243-ból), valamint meggyilkoltak 28 embert. A 90-es években is folytatták tevékenységüket, azonban a rivális szervezetek megerősödtek, amelyek közül a 90-as évek végére kiemelkedett az Armata Corsa.
2001 augusztusában lelőtték Francois Santonit, aki korábban az FLNC politikai szárnyának az egyik vezetője volt, de 1998-ben kilépett a pártból, hogy egyik barátjával, Jean Michael Rossival könyvet írjon a szervezet drog- és fegyverkereskedelemmel kapcsolatba hozó üzelmekről. (Rossit már 2000-ben meggyilkolták.) 2003-ban a francia központi kormányzat a sziget státuszának rendezése érdekében Korzikán népszavazást kezdeményezett abban a kérdésben, hogy: „Támogatja-e a sziget alkotmányos intézményeinek területi egységgé való átalakítását célzó javaslatokat?” A választás során annak ellenére is a „nem” szavazatok kerültek többségben, hogy a lojalista erők távolmaradás mellett szálltak síkra, mondván, hogy egy eredményes népszavazás, vagy egy esetlegesen „igen” csak a nacionalistákat bátorítaná fel. Az elvesztett népszavazást követően 24 órán belül három robbantásos merényletet követtek el Korzika szigetén. Ezt követően ismét rendszeressé váltak a robbantások a szigeten. Az FLNC arra hivatkozott, hogy Yvan Colonna3 letartóztatásával és az úgynevezett Eriganc-perben érintett nyolc korzikai nacionalistára kirótt igen súlyos börtönbüntetéssel a francia állam megszegte a korábbi, tűzszüneti megállapodást. (Yvan Colonna egy pásztor, akit a népszavazással egy időben tartóztattak le. Azzal vádolták és később ítélték el, hogyő gyilkolta meg 1988-ban Claude Erignac prefektust. A merényletet Colonna sosem ismerte el.)
Az FLNC-en kívül számos más szervezet is tevékenykedik Korzikán, ilyen például a Korzikai Gazdák Frontja, ennek a szervezetnek a célja, a korzikai gazdák védelme, a bombamerényletektől sem riadnak vissza. Egyesek úgy vélik, hogy ez a csoport az FLNC része, de erre nincsenek bizonyítékok. Másik ilyen szervezet a korábban már említett Armata Corsa. A Korzikai Hadsereget (Armata Corsa4) 1999-ben alapították. A szervezet –állítása szerint- küzd a nacionalisták és a bűnszövetkezetek közötti kapcsolat ellen Korzikán. Az AC ezért kifogásolja néhány nacionalista szervezet maffia stílusú cselekedetét és e helyett tisztán nacionalista politikát követel. A szervezet létszámát körülbelül 30 főre teszik. Fő cselekvési területük Korzika, azonban néhány franciaországi merényletet is felvállaltak. Az AC az FLNC legfőbb riválisának tekinthető, annak ellenére, hogy mind történelme mint tagsága sokkal kisebb.
Célja a korzikai szervezetbűnözés felszámolása, illetve a nacionalista szervezetek bűnszövetkezetek módjára való működésének megszüntetése. Továbbá Korzika önmeghatározása a függetlenségen keresztül, valamint bebörtönzött korzikai nacionalisták kiszabadítása a francia börtönökből. Elsődlegesen az infrastruktúrát, bankokat, turista létesítményeket, katonai vagy rendőrségi épületeket, és egyéb, a „gyarmatosító államot” szimbolizáló célpontokat támad, főleg Korzikán. 2000-ben az AC egyik feltételezett vezetőjét, Jean.Michel Rossit és testőrét, Jean-Claude Frataccit megölték L’lle-Eousse falu egyik kocsmájának teraszán. A támadást senki sem vállalta, de az AC a rivális nacionalista csoportokat vádolta. Egy másik feltételezett vezető, Francois Santonit is lelőtték, erről bővebben lásd fentebb.
forrás: Ferwagner Péter Ákos, Komár Krisztián, Szélinger Balázs: Terrorista szervezetek lexikona, Maxim könyvkiadó, Szeged –alapján
1;http://hu.franceguide.com/Korzikai-tortenelem-kultura-estradicio.html?NodeID=1&EditoID=204882 2; http://hu.wikipedia.org/wiki/Pascal_Paoli 3; http://www.yvan-colonna.com/joomla/ 4; http://en.wikipedia.org/wiki/Armata_Corsa Egyéb kapcsolódó írások:
Címkék: Baszkföld, ETA, Latin Amerika, Sapnyolország, terrorizmus, Venezuela
ETA terroristák bújkálnak Venezuelában
A belügyminiszter szerint arról ugyan nem beszélhetünk, hogy Venezuela az ETA menedéke lenne, azonban az ország (Kubával együtt) kedvező körülményeket nyújt a megbúvóknak és a szervezet sejtjeinek. Hugo Chávez azonban kijelentette, hogy biztos benne, hogy az országában élő körülbelül egy tucat ismert ETA tag, akik többségükben a nyolcvanas években telepedtek le, nem követnek el semmiféle terrorcselekmény. Ez minden bizonnyal nem nyugtatja meg a spanyol hatóságokat, hiszen az Európai Unió által terrorszervezetnek nyilvánított ETA ötven éves fennállása során több mint 800 politikai gyilkosságot hajtott végre. forás: kitekintő.hu
Címkék: könyvajánló
Könyvajánló: Benke József: Fényes Ösvény, Szürke Farkasok, Fekete Szeptember
"Kétségtelen: nagy a különbség , ha egy amerikai bűnöző gyilkol meg egy másik amerikai állampolgárt, vagy ha egy arab (palesztin) terrorista. Ott -mára már Amerikában is változtak az idők- alig "bizonyítható" egy külső hatalom jelenléte, itt csak külső hatalom pénzügyi bérgyilkosok pénzelhetnek az egész világot olyannyira szeretett és tisztelt amerikai turistákkal (katonákkal). S ha ez "bebizonyosodik" (természetesen elég feltételezni): akkor ott vannak a "fiúk" -repülőhordozókon, F-16-osokon-, és majd rendet tesznek. Annyit kétségtelenül elértek, hogy néhány nagyhangú pojáca -legalábbis ideiglenesen- mérsékelte pózait. De -a lényeget illetően- minden maradt a régiben." Kicsit később hosszasan sorolja az izraeli-palesztin oda vissza történő terrorakciókat és megtorlásokat, majd az "eredményeket" összegezve a következőket írja: "Az 1968-os bejrúti repülőgép felrobbantástól az első izraeli-"libanoni" háborúig eltelt időszak alatt csaknem 10 ezer palesztin (és libanoni) vesztette életét Izrael csapásainak következtében. Ezalatt a palesztin kommandók -Izraelben és a megszállt területeken- 282 izraeli polgári személyt öltek meg." Az Összegzés című fejezetben rávilágít a terrorizmus valódi "veszélyére", és gondolatai több mint 20 év távlatából is igazak: "Vagyis elmondhatjuk, hogy a terrorizmus hasonlíthatatlanul kevesebb áldozatot követel, mint a gyilkosságok, ez feleannyit, mint a munkahelyi balesetek, ez tizedét, mint a közúti balesetek. Ha mégoly gyanútlanok vagyunk is, fel kell tennünk a kérdést: vajon akkor, amikor a civilizált világot fenyegető első számú közellenségről, a terrorizmusról beszélnek, nem bizonyos érdekcsoportok által szándékosan szított tömeghisztériáról van szó?"
A karenek
Jelenleg mintegy 7 millió karen él Burmában és körülbelül 400 ezer Thaiföldön. Főleg Kelet-Burmában (leginkább Kayah államban) hegyekben és az Irrawaddy deltájában, valamint Nyugat Thaiföldön. Az 50 milliós Burma lakosságának mintegy 15%-át teszik ki. (Sokan ismerik a karen nép egyik törzsét, akik nyakgyűrűket viselnek, ők a padaung törzs.) 1947-ben jött létre a Karen Nemzeti Unió, amely egy kongresszuson hívta össze a különböző karen szervezetek képviselőit. 1948-as év folyamán burmai milíciák rátámadtak a karen közösségekre. Az 1947-ben alakult Karen Nemzeti Védelmi Szervezet (KNDO) fellázadt a burmai kormány ellen, a karen függetlenségi háború 1949. január 31-én vette kezdetét. A karen hadsereget folyamatosan szorították vissza, ezzel egy időben a létszámuk is a kezdeti 20 ezer fő feletti fegyveresről körülbelül 4000 főre csökkent. Ezzel egy időben a Karen Nemzeti Unió a politikai életben próbálta érvényesíteni a nemzet érdekeit.
1994-95-ben a KNLA-ból kivált egy szakadár szervezet (a karen budhistákból) Demokratikus Karen Buddhista Hadsereg (DKBA), amely átállt a burmai katonai junta oldalára (1962-ben kommunista katonai vezetés vette át a hatalmat). A több évtizedes háború hatására körülbelül 200 ezer karen hagyta el otthonát és kényszerült –főleg Thaiföld területén található- táborokba.
1997-ben a burmai erők leverték a Karen Nemzeti Unió (KNU) 4-6 ezer fős haderejét. A fegyveres harcot a Karen Honvédelmi Szervezet (KNDO) folytatja, mintegy 2000 fős létszámmal, azonban nem csak karenek, hanem kisebb részt más népcsoportok is tagjai a szervezetnek, illetve a burmai ellenzékből is találhatunk soraikban tagokat (2% Shan, 2% Mon, 6% egyéb). Az Európai Parlament 2010. februárjában állásfoglalást adott ki Burmának a nemzeti kisebbségekkel szembeni politikájával kapcsolatban. (itt olvasható)
Az interjú A Communitá Solidarista Popoli egyik Burmát megjárt tagjával. Az interjú eredetiben megtalálható: inconformista.info oldalon. Interjú Franco Nerozzival, haditudósító és a Communitá Solidarista Popoli (aminek a jelentése körülbelül: Népek közösségi szolidaritása) alapítója, aki nemrég tért vissza Burmából. Először is. Burma veszélyes ország? A karen egy veszélyes nép? Igen, Burma egy veszélyes ország. A lakosság fele csak a burmai, a másik felét különböző népek alkotják, akik valamiféle autonómiát szeretnének. Az emberek nagyon különböznek egymástól, de kénytelenek voltak a britt uralom alatt egy gyarmati területen élni. Ezek közül a különböző Burmában élő etnikumok közül a legjelentősebbek a karenek. Az Alkotmányos Szerződés (vagy csak simán alkotmány?) garantálja ugyan a szabadságukat, de ez a valós életben nem tart tiszteletben a burmai kormány. A gyarmati dekolonizáció óta folyik a küzdelem a 2700 éves, ősi karen nép fennmaradásáért. Mesélj nekünk az utazásról és a már befejeződött misszióról. Mindegy egyes misszió örömöt is és bánatot is okoz egyszerre. Ez volt most is a helyzet. Azt a tanulságot kell leszűrnünk minden egyes alkalommal, hogy a karen nép megérdemli a támogatásunkat, hogy szabadságukért folytassák a harcot. Ezek a szegények alultápláltak ésrosszul felfegyverzettek. Ennek ellenére mindig visszautasítják a kábítószer kereskedelmet. Öröm nekünk, hogy felfedezhettük ezeket az egyszerűen élő embereket. Ez nekünk egy remek etikai leckét ad. Ezért is szomorú látni, hogy százezreknek kell bujkálnia a dzsungelekben Rangoom elnyomása alatt. A nemzetközi közvélemény csak a demokráciának, Ang Szán Szu Csí-nek szentel figyelmet, de ez a figyelem már nem terjed ki az etnikai kérdésekre.
Mikén lehet segíteni a katonai és az egészségügyi szempontokból? Az elmúlt években szemtanúi lehettünk, hogy a burmai katonák és a velük együttműködő karen (DKBA) milícia, hogyan hatol be egyre jobban a karen területekre. Rengeteg falut támadnak meg, foglalnak el, rombolnak. Mindezt erőszak és nemierőszak kíséri. A karenek gerilla taktikát alkalmaznak, hogy minél kisebb veszteségeik legyenek. Megtámadja, megzavarja a burmai katonákat, és gyorsan újra eltűnnek a dzsungelben. A karen hadsereg és ellenségei halálozási aránya az elmúlt hónapokban egy a hatvanhoz, azaz egy karen halott katonára hatvan ellenséges katona jut. Ez állandó feszültséggel jár. Az a terület, ahol a kórházunkat működtettük most burmai terület. Ma már mobilak vagyunk, és követjük a kareneket. Most a klinika is teljes mértékben Mutraw környezetében működik, de nagyon közel vannak a burmai területek, nem tudom, hogy hogyan folytatják működésüket. Mik a lakosság igényei? Miben tudunk segíteni? A legutóbbi burmai offenzíva nyomán körülbelül 7ezren voltak kénytelenek elhagyni otthonaikat és csatlakozni azon körülbelül félmillió emberhez, akik már korábban elhagyták falvaikat. Ezek az emberek átmenetileg a gerillák védelme alatt találtak menedéket. Alultápláltak, egy kis műanyag tető alatt élnek, hogy megvédjék magukat a bőségesen hulló eső ellen. A legsürgősebb, hogy rizst, olajat és sót tudjanak vásárolni. A Communitá Solidarista Popoli és a L'Uomo Liberto közösen próbálnak annyi pénzt összeszedni, hogy ezeket az alapvető élelmeket meg tudják vásárolni. Egy karen egy havi élelmét fedezi 8€, tehát 100€ egy évre megoldja egy ember táplálkozását, valamint vitaminok, vaspótló ellátottságát.
Ön szerint eljön egyszer az a nap, mikor a helyzet békésen rendeződni fog? Nagyon nehéz megjósolni, hogy mi fog történni Burmában. Sok az érintett szereplő ebben a helyzetben. Mi lesz a jövő egy olyan országban, ahol Rangoomot, a fővárost Kína támogatja? Mi lesz a multikka (főleg a Chevron-nal és a Total-lal), akik az országot kizsákmányolják és a tábornokokat finanszírozzák?(Burmát 1962-es katonai puccs óta katonai hunta vezet) Mi lesz azzal az országgal, akinek a fegyvereket és az oktatókat Izrael, Szingapúr, India, vagy Ausztrália biztosítja? És amikor az USA-ban felismerték, hogy Rangoom ellen a szankciók nem megfelelőek, mert gazdasági érdekei vannak az országban? Személyes meggyőződésem, hogy a közeljövőben létrejöhet egy demokrácia az államban, de csak azzal a feltétellel, hogy a befektetők további terveit továbbra is támogatja. Nem hiszem, hogy az etnikai kisebbségekkel másként bánnának akkor is, ők a kisebbségeket teherként élik meg. És akiket érdekel a kisebbségek sorsa, azok mit tehetnek? Legegyszerűbb, ha hozzánk fordul, keressen meg minket. Aki adományokkal szeretné támogatni a kareneket, az is megteheti, mi az adományok 100%-át átutaljuk számukra. Néhány szó a jövőről... Mint mondtam, a kareneknek sok mindenre szükségük van. Próbálunk segíteni azoknak az embereknek, akik a kompromisszum nélküli harcot választották. A karen nép egyértelműen úgy döntött, hogy elutasítja a kábítószer kereskedelmet, ezért szüksége van a segítségünkre. Ha nem így tenne és lemondana méltóságáról, akkor nem segítenénk nekik. Ha azt az utat választaná, hogy gazdagabb országokba vándorol ki, akkor nem lenne szükség ránk. De ők úgy döntöttek, hogy egy emberként harcolnak a túlélésért. Ezért mi segítünk nekik és reméljük, hogy ön is segít nekünk, hogy segíthessünk.
Címkék: Baszkföld, ETA, Európa, rövid hír, Sapnyolország
Franciaország északnyugati részében elfogták Ibon Gogeascoetxea Arronateguitot, a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szervezet katonai vezetőjét. A francia rendőrség és a spanyol csendőrség vasárnapi közös akciójában a vezető két társát is elfogták a normandiai Cahan településen. Valószínűleg egyikük végzett Isaias Carrasco volt szocialista tanácsossal 2008 márciusában. Gogeascoetxea az ETA ötödik legfőbb vezetője, aki 2008 óta a hatóságok kezére került. Az elmúlt két hónapban rájár a rúd a baszkokra, idén 32 embert fogtak el és elkoboztak két tonna robbanóanyagot is. Alfredo Perez Rubalcaba belügyminiszter tájékoztatása szerint a terroristákat az utolsó pillanatban fogták el, mielőtt visszatértek volna Spanyolországba "a legrosszabb szándékokkal". forrás: bombahír.hu |
A kacsin nép kétmillió főt számlál, akik Burma legészakibb területein laknak, melynek területe mintegy 88 ezer km2-t tesz ki. Felszíne hegyvidéki, sűrű erdővel benőtt. Északnyugaton Indiával, Északon és Keleten pedig Kínával határos. Az állam fővárosa Myitkyina, a legjelentősebb városa pedig Bhamo. A terület ritkán lakott, legnépesebb etnikuma a jingpahw nyelvet beszélő kacsin nép. Legtöbben animisták, vagy valamelyik keresztény felekezethez tartoznak.Területén rizst és cukornádat termesztenek, valamint jadekövet és borostyánt bányásznak. 
Két rendőr meghalt, másik kettő pedig megsebesült amikor egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát az Oroszországhoz tartozó Ingusföldön. Hétfői moszkvai lapértesülések szerint a moszkvai metróban történt merénylet egyik elkövetője egy dagesztáni tanárnő volt.
A Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) szélsőbaloldali gerillaszervezet kedden elengedte egyik legrégebben fogva tartott túszát, akit Kolumbia déli részében adtak át egy humanitárius missziónak. A televízió az 1997. december 21-én, 18 éves korában elrabolt Pablo Emilio Moncayo tizedest Piedad Córdoba kolumbiai ellenzéki szenátor, a misszió tagja társaságában mutatta. A küldöttség tagjai voltak a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának tagjai és a katolikus egyház képviselője is.
1999 végén feltételek nélküli és határozatlan idejű tűzszünetet hirdettek a korzikai gerillamozgalmak, a tűzszünet meghirdetői között volt az FLNC is. A tűzszünet oka minden bizonnyal az lehetett, hogy Párizsban korzikai politikai vezetőkkel, így a nacionalisták képviselőivel is tárgyalások kezdődtek. Ennek a tárgyalásnak köszönhetően 2001 májusában a Párizsban székelő nemzetgyűlés elfogadta azt a törvényt, amely Korzikának különleges státuszt biztosít. A törvény elismeri a sziget nemzeti sajátosságait, a szigorú környezetvédelmi előírásokon enyhített, így jelentős gazdasági beruházásokat tesz lehetővé, és a helyi érdekű kérdések tekintetében 2004-től a nemzetgyűlés felügyelete mellett részleges törvényhozó felelőséggel is felhatalmazza a korzikai gyűlést.
Alfredo Pérez Rubalcaba, spanyol belügyminiszter kedden a nemzeti rádión jelentette be, hogy a spanyol hatóságok tudomása szerint Venezuela ETA-hoz köthető személyeknek ad otthont - 
A könyvet 1989-ben adta ki a Magvető Kiadó, de lezárva valószínűleg 1986-ban lett. Enyhén szólva érződik rajta a korszellem. Lényegében a bevezetés 68 oldalán keresztül azt próbálja bizonyítani, hogy a baloldali terrorizmusnak semmi köze a Szovjetunióhoz, illetve a Szocialista Kelet-Közép-Európához. Ami kicsit nehezen hihető, hisz 1979-től öt éven át a Rózsadombról irányította embereit "Carlos a sakál" és a magyar rendőrség mégis, csak megfigyelte ezt a közismert terroristát. Illetve Mehmet Ali Agcának is állítólag voltak bulgáriai kötődései, kis KGB-s közbenjárással. Szóval azért hiába mosdatja Benke a szocialista blokkot, az sem volt szent. Illetve mindig siet megjegyezni, hogy a jobboldalinak tekinthető terrorista csoportok is ugyanúgy jelenvoltak, akcióztak, mégis mindössze körülbelül két oldalt szán rá, a bevezetésben. De ha ezt kellő kritikával háttérbe szorítjuk és tovább olvassuk a könyvet, akkor rá kell ébrednünk, hogy azért ez mégis csak jó kis kézikönyv. Nagyobb terjedelemben az alábbi témákkal foglalkozik: Terrorizmus Olaszországban, Fényes Ösvény, Szürke Fakasok, Az IRA története, A baszk terrorizmus, Az ETA, A szikh terrorizmus, Palesztin (arab) terrorizmus, Tiltakozástól a terrorizmusig, A Baader-Meinhof-csoport, Terrorizmus Franciaországban. Illetve sajnos csak röviden ír az egyéb terrorszervezetekről (zsidó terrorizmus, Asala, Carlos). Azonban e hiányosságot részben pótolja az állami terrorizmus címszó alatt, ahol tárgyilagosan mutatja be még Izrael állami terrorizmusát is. (Amit manapság már csak a horthystanyilasfasisztacsőcselék mer felhozni, mert ez antiszemitizmus-szerintük) Itt a következőket írja:
Általában úgy vélik, hogy a Karenek egy mongol törzs, akik évszázadokkal ezelőtt a Közép-Ázsia síkságairól, Kínán át vándoroltak a mai Burma és Thaiföld határvidékére. 